RÓLAM
Tökéletes esküvő,
amelyről álmodsz
Benya Eszter vagyok a szív és a lélek a The Perfect Day Event mögött.
Mit jelent számomra a tökéletes esküvő?
Olyan tökéletesen megvalósított esküvőszervezési és tervezési munkát, szakmai támogatást, kivitelezést, amely az igényeitekre, személyiségetekre és elképzeléseitekre van szabva.
Több mint 20 éves múlttal rendelkezem a rendezvényszervezés területén. Korábban egy multinacionális cég menedzsereként voltam felelős a rendezvényekért, több mint 12 éve pedig esküvő- és rendezvényszervezőként tevékenykedem.
Közgazdász és kommunikációs szakemberként, illetve event designer-ként számos tapasztalatot és készséget viszek az eseményekbe, amelyektől az esküvők egyediek, felejthetetlenek és stresszmentesek.
Céges rendezvények tekintetében a csapatépítő rendezvényektől a céges évfordulókig, illetve a többszáz fős konferenciákig sikeresen bizonyítottunk már megrendelőinknek, hogy a rendezvényekkel kapcsolatos céljaik, elvárásaik maximálisan teljesülni tudnak.
Az új kihívások inspirálnak, a megoldhatatlannak tűnő helyzeteket sem adom fel, kreatív megoldásokban gondolkozom, szeretek fiatal és lendületes kollégákkal is együtt dolgozni, akik már bizonyítottak az adott szakmájukban.
Az „Out of the Box” gondolkodás jellemző rám. Leginkább szembe megyek a klisékkel, amennyiben arra bizalmat és lehetőséget kapok. Szeretem, ha a legvégén valami különlegeset és követendőt alkothatunk.
Lelkesedéssel tölt el, hogy mindig egy új, egy más The Perfect Day csapat irányítását végezhetem, legyen az egy esküvő, egy magánrendezvény vagy egy céges esemény. Csapatként közösen együtt gondolkozunk és dolgozunk egy közös cél érdekében, amely nem más, mint a pár vagy megbízóink TÖKÉLETES NAPJÁNAK megvalósítása.

Mire számíthatsz?
Precizitás. Kreativitás. Megbízhatóság. Biztonság.
Felelősségvállalás minden egyes esküvőért. Esküvőszervezőt választani leginkább egy bizalmi kérdés a pár részéről. Számomra egy esküvő nem csak egy újabb munka -amelyet sajnos sok esetben látni-, hanem egy olyan felelősségteljes folyamat a kezdetekből az esküvő lezárásáig, amely alázatot, elhivatottságot, precizitást és őszinteséget kíván. Én csak így dolgozom, másképpen nem is tudok…
Maximális rendelkezésre állás: Az általam felvállalt esküvőszervezői munka nem korlátozódik meghatározott keretekhez, időkorláthoz. Mindig annyi megbízást vállalok, amellyel 100%-osan tudok az adott esküvőkkel foglalkozni. Bármikor. Számomra ez is a tökéletes megvalósítás részre. Az, hogy milyen mélységig kéritek tőlem az esküvőszervezést, ezt minden esetben ti döntitek el.
Kiváló esküvői szolgáltatók: Kiterjedt kapcsolatrendszeremnek és a szakmában eltöltött tapasztalataimnak köszönhetően egy olyan csapat áll fel minden esetben az esküvők mögé, akik az adott szakmájukban már bizonyítottak és illeszkednek az elképzelésekhez, a párhoz, a költségvetéshez.
Egyedi dekor tervezés: Az esküvőszervezési feladatok mellett fontosnak tartom, hogy az esküvő dekorációja, stílusa, a felhasznált virágok, anyagok, bútorok és kellékek illeszkedjenek a párhoz, a helyszínhez. Hobbi virágkötőként imádom a virágokat, érdekel a belsőépítészet, a divat, így az esküvőszervezői munkám mellett igény esetén dekor ötleteket, javaslatokat készítek, amellyel segítem a tökéletes esküvő megvalósulását.
Hiszek a másképp gondolkodásban. Az emberi kapcsolatokban, hogy az esküvőszervezés egy olyan örömteljes út, amelyet közösen járunk végig a párral. A közös együttműködés alatt stresszmentes időszakot biztosítok. Bízom benne, hogy egy olyan bizalmat építek fel, amellyel biztonságban érezhetitek magatokat, amelyre maximálisan támaszkodhattok.
Nálam ezek a tökéletes esküvő alapjai. Készen állsz arra, hogy közösen megvalósítsuk?
Korábbi esküvőimről visszajelzéseket az Esküvőszervezés menüpontban olvashattok.